Leader Latte

Leader Latte

Kezdünk.

2025. július 10. - Kalt

Nos. Örülök, hogy itt vagytok. Vágjunk bele. Közel húsz éve foglalkozom vezetéselmélettel. Pontosabban vezetéssel. Mert be kell vallanom, hogy hosszú évekig teljesen ösztönből vezettem. A sikerekből, kudarcokból levontam a tapasztalatokat, tanultam belőlük és tettem tovább a dolgom. Egy-egy kötelező céges tréningen hallottam először a különböző vezetéselméleti fogalmakról, ajánlásokról. Mindig rácsodálkoztam, hogy érdekes, mert én ugyanezt csinálom a gyakorlatban, csak nem nevezem nevén a dolgokat. Ez érdekel kora felnőttkorom óta, és évről-évre észrevétlenül szívtam magamba ezt a tudást. Ezért mindig is könnyen ment, pontosabban amikor nehezebb volt, akkor sem éreztem tehernek. Mára pedig jelentős és széles körű tapasztalattal rendelkezem a vezetés témakörében. Fontos, hogy nekem a gyakorlat az erősségem. Ezért mindig a gyakorlat mellé emelem be az elméletet. Csak olyan elméletekről fogok írni, amit már magam is használtam.

De hol és mikor szereztem ezeket a tapasztalatokat?

Mielőtt erre válaszolok, fontos kiemelnem, hogy mérnök vagyok. Ez azért fontos, mert ennek észre fogjátok venni a jeleit az írásaimon is. Szeretem a struktúrát, a rendet, a logikusan végigvezetett gondolatokat. Ezen belül pedig informatikus mérnök vagyok, azaz valamilyen szintig kocka. De a szó jó értelmében, azaz szeretem a bonyolult dolgokat átlátni és megérteni. Ugyanakkor, mindig is volt egy erős humán érdeklődésem. Szeretem a szavakat, a mondatokat és a magyar nyelv korlátlan lehetőségeit. Ez így együtt egy érdekes összeállítás, de működik. Működik, mert átlátom, megértem mindazt, ami bonyolult és át tudom adni egyszerű, érthető formában.

Na de visszatérve a vezetésben szerzett tapasztalataimhoz. A karrier létrát végigjártam. Vezettem kisebb projekt csapatokat, vonalas szervezetben pár tíz fős főosztályokat. Voltam informatikai igazgató közel egy évtizedig, száz fős csapatokat vezettem. Voltam évekig ügyvezető-igazgató, ahol közel négyszáz ember tartozott hozzám. De voltam több vállalatnál is vezérigazgató-helyettes, vagy éppen országos projektnek projekt szponzora. Dolgoztam magyar cégek magyar projektjein, nemzetkőzi vállalatok többnyelvű projektjein. Volt itt minden, ami érdekes. Ez alatt a húsz év alatt találkoztam jó és rossz vezetőkkel. Sok munkatársamat pedig én kértem fel vezetői pozícióba. Rengeteg történetem van, sok pozitív és sok negatív példa arra, hogy mi működik jól és mi rosszul. Szeretném ezt Nektek átadni. Hátha valakiben pont egy itt leírt gondolat indít el egy új gondolatot, ami számára megoldást fog jelenteni és így fogja tudni feloldani az előtte álló feladatot.

Gyertek velem! Érdekes lesz! 

A bejegyzés trackback címe:

https://leaderlatte.blog.hu/api/trackback/id/tr4018905448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása